Rágcsálóirtás

A rágcsálók veszélye

A rágcsálók (egerek, patkányok) ürülékükkel, szőrükkel, nyálukkal számos betegséget terjesztenek, amelyek nem csak az emberre, de a tenyész- vagy haszonállatokra is veszélyesek lehetnek. A takarmány elfogyasztásával is jelentős gazdasági kárt okoznak, de e mellett az elfogyasztott takarmány többszörösét szennyezik be ürülékükkel, ami ezáltal alkalmatlanná válik takarmányozásra. Ezen kívül az épületekben, kábelekben is könnyen kárt okoznak rágásukkal, túrásukkal.

Egerek és patkányok (rágcsálók) táplálkozása

A rágcsálóknak – metszőfogainak állandó növekedése miatt – folyamatosan rágniuk kell. A patkányok akár testtömegük 10%-ának megfelelő mennyiségű táplálékot is képesek elfogyasztani, ez egyedenként évi 20 kg táplálékot is jelenthet, egereknél éves szinten átlagosan 1,5 kg táplálék fogyasztással számolhatunk. A patkányok az éhezést és szomjazást rosszul tűrik, ezért folyamatosan szükségük van vízre és táplálékra, ez utóbbit inkább a fészkükben fogyasztják el. Rendkívül óvatos, gyanakvó állatok, ún. neofóbiával rendelkeznek (az új dolgoktól idegenkednek).

Rágcsálók szaporodása

Az egerek, patkányokrendkívül szaporák, egész évben szaporodnak, 1 párnak évente akár 1000 ivadéka is lehet. Már 6 hetes kortól ivaréretté válnak, évente 5-6 alom utódot nevelnek fel, almonként 8-10 egyeddel. A patkányoknak általában három szaporodási periódusuk van: tavasz eleje, nyár eleje és ősz. Ha egy adott területen túlszaporodnak vagy kedvezőtlen életfeltételek alakulnak ki, tovább vándorolnak.

Egerek és patkányok, rágcsálók irtása

A rágcsálók irtása igen összetett feladat és komoly tapasztalatot, szakértelmet kíván. Fontos a rágcsálókra utaló nyomok beazonosítása és felismerése, abból a fertőzés mértékére vonatkozó helyes következtetések levonása, majd a rágcsálóirtás helyes megtervezése és végrehajtása.

Vállalkozásunk két telephellyel rendelkezik (Keszthely és Tapolca).

Ennek köszönhetően a térképen az 1. zónával jelölt területen belül a munkákat rövid határidővel vállaljuk.

A 2. zónán belül a megbízásokat pár napos határidővel tudjuk vállalni.

Kérjük a gyorsabb kapcsolatfelvétel érdekében telefonon érdeklődjenek.

Hívjon minket, hogy nyugodtan aludjon!

Rágcsálóirtás és rovarirtás területei

Keszthely, Hévíz, Cserszegtomaj, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics, Szigliget, Badacsony, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Ábrahámhegy, Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka, Balatonakali, Balatonudvari, Örvényes, Aszófő, Tihany, Balatonfüred, Csopak, Tapolca, Gyulakeszi, Monostorapáti, Kapolcs, Taliándörögd, Nagyvázsony, Mencshely, Óbudavár, Vászoly, Pécsely, Balatonszőlős, Tótvázsony, Balatoncsicsó, Szentantalfa, Tagyon, Dörgicse, Sümeg, Nyirád, Zalaszentgrót, Csabrendek, Devecser, Ajka, Káli-medence, Szentbékkálla, Mindszentkálla, Köveskál, Kővágóörs, Kékkút, Salföld, Pálköve, Balatonhenye, Monoszló, Káptalantóti, Nemesgulács, Kisapáti

zonak